A kezdeti lépésektől a megvalósulásig
1. Nagy Péter cár megrendelésére Ian Tessing orosz nyelvű könyveket nyomtat Amszterdamban. Tessing a cár kérésére 1699-ben nyomdát alapít.
2. A cár újrafogalmazza a kolostori szabályzatot, átszervezi a nyomdai és kiadói tevékenységet.
3. 1707-től a svédek ellen vezetett nagy északi háború idején (!) Péter tevékenyen foglalkozik az írásreform kidolgozásával. A középkori cirill poluusztav betű helyébe egy modernebb formát keres. A 32, majd a 21 betűvázlat műszaki rajzi kivitelezését egy hadmérnökre bízza.
4. Az új cirill nyomdabetűket két helyen, Amszterdamban és Moszkvában készítik el 1707-ben. A moszkvai műhelyben az előzetes rajzok alapján hozzálátnak a betűk metszéséhez és öntéséhez. A cár összehasonlítja az amszterdami példányokkal, amik jobban sikerültek. Az amszerdamiaknak nem csak a rajzuk, hanem a nyomatminőségük is jobb volt. Emiatt leállítja a Moszkvában folyó előkészületeket és Moszkvában is az amszterdami metszésű betűket használják. Az új nyomdabetű végül három méretben készült el. Ezek a méretek a ma használatos 36, 12, 10 pt körüli fokozatoknak felelnek meg. Ezekkel a betűkkel az 1730-as évekig nyomtattak.
5. Az írásreform során csökkentették az ábécé betűinek számát. Kiiktatták a hangsúlyjeleket, a rövidítéseket, és arab számokat vezettek be a korábbi számokat jelölő betűk helyébe. Erre leginkább a számtani könyveknél volt igény.
6. A 18. században használt 41 betűből 11 betű vált feleslegessé. Többek között olyan betűk, amelyek egy hangot duplikáltak, például a fita és a fert: Ѳ Ф, vagy az ot ligatúra: Ѿ, illetve a görög betűk (kszi, pszi: Ѯ Ѱ), amelyek nem illettek az orosz nyelv hangtani sajátosságaihoz. A görög betűket elsősorban görög eredetű szavak esetén használták. I. Péter első lépésben 9 betűt húzott ki. Bevezette a fordított Ээ betűt, amely élesebb hangzású a lágyabb orosz E hangnál, valamint a Я betűt, a korábbi „kis jusz” helyett: Ѧ.
7. Azonban az ellenkezések nyomására visszaállt a korábbi ábécé. Egy 1710-ben megjelent ábécés tankönyv a teljes készletet bemutatja. Csak jóval később (1735, 1738, 1758) szorgalmazta a Szentpétervári Tudományos Akadémia, hogy az I. Péter által felvázolt elgondolásokat kövessék. Tergyiakovszkij (1703–1769), orosz tudós-akadémikus, író, udvari költő is sürgette a fita Ѳ és a megmaradt régi betűk elhagyását, de ezek az 1918-as írásreformig fennmaradtak. A jelenlegi egyházi ábécé, amely 39 betűből áll, még ma is tartalmazza a legtöbb régi betűt.
8. Az újonnan kialakult ciril nyomdabetűkre hatottak a 17. század végi – 18. század eleji ún. moszkvai írásmód (grazsdanszkoje piszmo / Civil Hand), a rézmetszetek korabeli feliratai (címlapok, térképek) és a latin betűs nyomdabetűk, barokk antikvák.
Forrás
- A.G. Shitsgal / А. Г. Шицгал (1974): Русский типографский шрифт
- Victor Zhivov (2009): Language and Culture in Eighteenth Century Russia
Illusztrációk
Az ábécét érintő írásreform egyik lapja (részlet). A sorok elején látható nagyméretű poluusztav díszes változata mellett sorakoznak az új cirill nyomdabetűk. A poluusztav betűt az írott középkori poluusztav nyomán metszették. Az áthúzások I. Pétertől valók. Ugyanott, a borítótábla belső oldalán Péter kézírása. Előírja, hogy a történeti tárgyú és a manufakturális (kézi, könnyűipari) könyveket milyen betűkkel szabad, illetve nem szabad nyomtatni.
Péter ünnepélyes menetben vonult be Moszkvába, a Balti-tenger partvidékének fokozatos meghódításakor. Fennmaradtak a cárt dicsőítő, a menetet és a diadalívet részletesen leíró szövegek. Az 1703-ban kinyomtatott szöveg régi betűkkel szedett poluusztav. Sötét szóképű, szögletesen robosztus megjelenésű, többnyire talpnélküli betű, nagy sortávval. Jól láthatók a hangsúly jelölések, rövidítések, a görög Ѯ kszi betű Pjotr Alekszejevics nevében, és a világos képű, kisebb fokozatú latin betűk. Képzeljük el, hogy egy korabeli számtan könyvben a szövegkép összhatása sokkal egyenetlenebb lehetett, ha együtt szedték a latin és a görög betűket, az arab számokat és a régi orosz nyomdabetűket. Turobojszkij: Diadalkapu
Magyarországi vonatkozás: a metszetek 17. századi magyar várakat és városokat ábrázolnak. A könyv szerzője Burckhard von Birckenstein (másik átírásban Pürkenstein), osztrák császári hadmérnök, Győr főmérnöke, I. József trónörökös tanítója volt. A rézmetszetes címlapképen a trónörököst allegorikus alakok vezetik a trónhoz, amelynek talpazatán VNGARIA felirat áll. Az orosz nyelvű fordítás az 1690. augsburgi kiadás alapján készült. Formátum: 20×16,5×3,8 сm. Forrás
Szerző: Voronko Vera